Szent márton templom

Tokod

aktuális hirdetések

NAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

2024. március 3.


Ünnepek: 
Március 4. (hétfő) - Szent Kázmér, Boldog Meszlényi Zoltán
Március 7. (csütörtök) - Szent Perpétua és Felicitász
Március 8. (péntek) - Istenes Szent János
Március 9. (szombat) - Római Szent Franciska, Savio Szent Domonkos
Március 10. (vasárnap) - NAGYBÖJT 4. VASÁRNAPJA


Miserend: 
Szerda, 17 ó.  
Szombat, 17 ó.  
Vasárnap,  8:30 ó. 

*
Útravaló - 2024. március 3., nagyböjt 3. vasárnapja
Jézust, aki szelíd és alázatos szívű, most korbáccsal a kezében látjuk, haragos tekintettel. Szinte a szeme is tüzes szikrákat szór. A mindig nyugodt Mester most feszült és feldúlt. Igen, Jézus ilyen is tudott lenni. Mi váltotta ki belőle ezt a szokatlan viselkedést? Amit az árusok cselekedtek a templom külső udvarában, az önmagában véve nem volt rossz dolog, kezdetben jó szándék vezette őket. Hiszen a zarándokok sokszor több napi gyaloglás után érkeztek meg ide távoli helyekről. Áldozati ajándéknak szánt állataikat nehéz lett volna kilométereken keresztül maguk előtt terelgetniük, s a felajánlásra szánt tárgyaikat magukkal cipelniük. Pénzüket is kénytelenek voltak nagyobb címletekben őrizni. Ezek az árusok tehát a templommal és a zarándokokkal is jót tettek, hogy rendelkezésre álltak. A zarándokoknak így nem kellett a Templom-hegy alatt elterülő közeli falvakban újabb fáradsággal beszerezniük a szükséges dolgokat. Ezért egyeztek bele a papi fejedelmek és az írástudók a nép véneivel együtt, hogy a kereskedők árusítsanak és pénzt váltsanak a templom külső udvarában. Jézus mégis feldúltan rohan közéjük, és elkergeti őket. Mert ő tudja, mi van az emberekben.

Tudja, hogy amit ott művelnek, az már nem csupán az eredeti segítő jó cselekedet. Az elfogadható jó látszata alatt kapzsiság, birtoklási vágy és a mammon bűvölete tapadt az árusok lelkéhez. Jézus ezt kárhoztatja, a világosság angyalának mezébe öltözött ördögöt. Ő azért jött, hogy visszavezesse a népet a tízparancsolat eredeti üzenetéhez, és lemossa róla az emberek által félremagyarázott, eltorzított üzenetet. Helyre kellett állítania az ősi törvényt, kiegészítenie és tökéletesítenie a szeretet és a személyesség jelentésében.

Szent Pálnál nem győzzük hallgatni Isten figyelmeztetését, hogy a sátánnak ez az egyik legnagyobb kísértése: maga is a világosság angyalának tetteti magát. Sajnos minket is sokszor elvakít a mammon kísértése, megelégszünk a látszatokkal, és nem vesszük észre, hogy már rég eladtuk a lelkünket az ördögnek. A sértődöttség könnyen magára veszi az erkölcsi felháborodás látszatát, és éveken át tartó szeretetlenséget teremt.

Vagy itt van a pénz, a kapzsiság kísértése. Hányszor helyezem Isten ügye elé személyes gazdasági előnyeimet? Ezek a kereskedők jó és segítő szándékkal kezdték meg a munkájukat a templomban, de amint megjelent közöttük a jóság angyalának mezébe bújt gonosz, a haszonszerzés vásárcsarnokává tette az Isten házát. Már nem segítő, hanem zavaró tényező volt a jelenlétük.

Gyermekkoromban nem értettem, miért van a templom bejáratánál kegytárgyas asztal foszforeszkáló rózsafüzérekkel, világító Mária-szobrocskákkal és más tárgyakkal. Serdülőkoromban elgondolkodtam azon, vajon az én lelkem templomának külső udvarában mennyi lehet a fölösleges kacat, az adokveszek és a vásári zaj… Kértem Jézust, szabadítson meg tőlük, mert csak a csendben, a világ zajától távol hallom meg a szavát. Ott, a lelkem legbelső szobájában. Megijednél-e, ha lelked templomának előcsarnokában megjelenne az Úr, és elkezdené kiűzni onnan a jó látszata alatt odaköltözött rossz szokásaidat, bűneid haszonszerzőit, elhallgattatott lelkiismereted árusait? Engedd, hogy a nagyböjtben Jézus megtisztítsa lelked templomát a bűnbánat szentségében!
Forrás: Magyar Kurír - Földi István pápai esperes plébános


*


Isten éltesse azokat, akik ma ünneplik születésnapjukat, névnapjukat vagy házassági évfordulójukat!



Urunk, Jézus Krisztus, szeretett Mesterünk!

Teljes szívünkből hálát adunk Neked, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egész folyamán különös erővel átélhettük jelenléted csodáját, szereteted szelíd és ellenállhatatlan erejét. Hittük eddig is, de most meg is érezhettük, hogy ami történt, nagyobb, mint mi vagyunk.

A szentmisék és a szentségimádások meghitt közelsége, az Oltáriszentséget kísérő körmenet a városon át a szombat este kigyúló fényeivel, szentségi áldásod, mely átölelte és eggyé forrasztotta az egybegyűltek hatalmas tömegét, örök emlék és erőforrás marad számunkra.

A pápai misén a világegyház látható közösségként is megjelent Körülötted. Péter utódának vezetésével a püspökök, papok, szerzetesek, világi hívők hatalmas családja Téged ünnepelt, Tőled kapott kegyelmet, szent Tested és Véred táplálékával a Te életedben részesült.

A szegényekkel való közösség megélése, a művészet, a tudomány, a zene, a tanúságtételek átütő ereje, a sok nemzetiség, a minden földrészről hozzánk érkező hívők példája és lelkesedése a felemelkedés, a remény, az újrakezdés üzenetét hordozta a járvány nehéz hónapjai után. Belőled merítjük a bizalmat, Te vagy az, aki gondot viselsz ránk.

Eléd hoztuk nagy, közös gondjainkat is. A Föld erőforrásainak korlátait, az emberiség riadt útkeresését, hogy ne tegye maga körül lakhatatlanná a világot. Hogy tanácstalanságát ne egymás iránti szorongó vádaskodással vagy a javakért folyó ádáz küzdelemmel vezesse le. Találjon inkább Benned reményt, legyen képes a közös gondokat őszintén és nagylelkűen megvitatni. Hála Neked, mert velünk járod a történelem útját!

Köszönjük, hogy Körülötted, asztalod körül találkozhattunk a többi keresztényekkel. Kérünk, hogy mielőbb megtaláljuk velük a teljes közösséget! Szeretetben találkozhattunk más vallások követőivel és más világnézetű emberekkel is. Segíts, hogy a szeretetben hírnökeid lehessünk!

A készület éveiben kértük, hogy az Eucharisztikus Kongresszus fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulását szolgálja. Most, amikor megrendülten mondunk köszönetet a kongresszus minden kegyelméért, kérjük, segíts, hogy ennek a lelki megújulásnak a munkatársai lehessünk Szentlelked vezetésével és erejével! Ámen.
 *

ONLINE SZENTMISE KÖZVETÍTÉSEK-EZEN A LINKEN TÁJÉKOZÓDHAT

  
Nagymaros, Szent Kereszt felmagasztalása-templom
Hétfőn és szerdától szombatig 18.30 órától, kedden 7 órától, vasárnap 8, 9.30 és 18.30 órától a plébánia YouTube-csatornáján

Eseménynaptár

Közösségi Felhívások

2024

ÚJÉV - január 1.
VÍZKERESZT - január 6.
HAMVAZÓSZERDA - február 14.
VIRÁGVASÁRNAP - március 24.
NAGYCSÜTÖRTÖK - március 28.
NAGYPÉNTEK - március 29.
NAGYSZOMBAT - március 30.
HÚSVÉTVASÁRNAP- március 31.
URUNK MENNYBEMENETELE - május 9.(12.) PÜNKÖSD - május 19.
ÚRNAPJA - június 2.
MÁRIA MENNYBEMENETELE-augusztus 15.
MINDENSZENTEK - november 1.
HALOTTAK NAPJA - november 2.
ADVENT - december 1. - december 23.
SZENTESTE - december 24
JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE, KARÁCSONY - december 25.

Galéria

Tokod Szent Márton temploma, esti fényben. Épült 1786-ban.      
 Szent Erzsébet kenyeret ad a szegénynek.
Festmény, Tokod, templom. 
    
A tokodi Szent Márton templom belseje.
A főoltár-kompozíció
17. század-végi, barokk. Felvidékről került Tokodra, Esztergomon keresztül.   
 
Karácsonyi betlehem, Tokod, templom.      
Szent József a kis Jézussal. Szobor-részlet, gipsz, Tokod, templom.      
Szent Borbála a bányászok védőszentje. Kőszobra a tokodi templom mellett.
Tours-i Márton katona-köpenyének felét a fázó koldusnak adja.
Festmény, Tokod, templom. Hazánk földjén, a mai Szombathely területén született; ő lett a Nyugati Egyház első nem-vértanú szentje (+397).   
  

ElérhetőségEINK

Templom:

2531 Tokod, Kossuth Lajos u. 3.

Telefon:

+36 20 370 2527

E-mail

plebaniatokod@gmail.com
szocsatya@gmail.com